Így triplázd meg a szavazatod!

Így triplázd meg a szavazatod!

2014-ben és 2018-ban a választásra jogosultak egyharmada maradt otthon. Ez közel 2,5 millió magyar, akiknek a szavazatát nem hallgatták meg. Sok választókerületben olyan kicsi volt a választási különbség, hogy már egy kis szavazói létszámnövekedés is megváltoztathatta volna az eredményt. Azt, hogy valaki szavaz-e, befolyásolja, hogy a körülötte lévő emberek szavaznak-e. Ezért összeszedtünk néhány gyakorlati tanácsot azoknak, akik változást szeretnének a saját választókerületükben és az egész országban.

Mit tehetsz?

1
Kezdd azzal, hogy összeállítasz egy listát azokról az emberekről, akiket már ismersz (például nézd végig a telefonos kontaktjaidat). Ezek lehetnek családtagok, barátok, szomszédok vagy bárki más, akivel rendszeresen érintkezel. Ne feltételezd, hogy mindenki, akit ismersz, szavazni fog. Az emberek elfoglaltak, és lehet, hogy nem olyan fontos nekik a szavazás, mint neked, azonban egy kis “rásegítéssel” épp miattad mennek majd el választani április 3-án. Érdemes eleve olyanokat keresni, akik szerinted vélhetően nem mennének el szavazni.
2
Ha elkészítetted a listádat, kezdd el megszólítani az embereket bármilyen csatornán keresztül, amin általában felveszed velük a kapcsolatot: személyesen, telefonon, sms-ben, WhatsAppon, e-mailben, vagy használhatod az aHang mobilizáló alkalmazását, amit a mozdulj.ahang.hu/valaszd-a-valasztast oldalon találsz.
3
A kiküldött üzenetekben a saját szavaidat használd. Megkérdezheted, hogy hallották-e, hogy április 3-án választás lesz. Tervezik-e, hogy elmennek szavazni? Megkérdezheted, hogy hallották-e, hogy az előválasztás eredményeként minden választókerületben lesz egy ellenzéki jelölt. Megírhatod nekik, hogy neked miért fontos, hogy elmész szavazni, vagy csak szimplán emlékeztesd őket, hogy ők is mindenképp menjenek el.
4

Április 1-jén pénteken és április 2-án szombaton mindenképp küldj újra üzenetet azoknak, akiknek korábban írtál.

5
Más önkéntesekkel együtt elmehetsz ajtókon kopogtatni, beszélgethetsz az emberekkel a választásokról. Csatlakozz az aHang helyi aktivistáihoz, akik emlékeztetik az embereket a szavazásra, információkat osztanak meg arról, hogy hol és mikor lehet szavazni! A hozzád legközelebbi aHang-koordinátor elérhetőségét a [email protected] email címen keresztül kérd el.

Kifogytál az érvekből? Segítünk!

„Nem számít a szavazatom.” Nemhogy számít, de nagyon is sokat számít! Aki nem adja le a szavazatát, az is támogat valamilyen pártot, méghozzá azt, akinek az az érdeke, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni, és így a rá adott szavazatok még többet érjenek! Ráadásul van, akinek a szavazata többet számít (matematikailag), mint másoké.
„Egyik sem tetszik. Nem tudom, kire szavazzak, ki képviseli az érdekeimet.” Van ilyen, de vajon alaposan megnézted, hogy melyik lehet elfogadható választás számodra? Több összehasonlító weboldal tud a segítségedre lenni, ha nem tudod, hogy mit üzennek, mit ígérnek a pártok. Ráadásul a politikából kiábrándultaknak is van már pártja, szóval érdemes alaposan megnézni, ki mit mond, mielőtt felelős döntést hozol. Persze még mindig lehet olyan, hogy egy párt nem azt csinálja végül, mint amit mond, ez benne van a pakliban. Ha szavazol, akkor legalább nem adod olcsón a szavazatodat (azzal, hogy nem szavazol) az érdemteleneknek.
„Mind lopni fog.” Ez könnyen elképzelhető. De ha te nem szavazol, azzal is támogatod a lopást – méghozzá azoknak a pártoknak az érdekét szolgálod, akik elhitették veled, hogy a politikából jobb kimaradni. Ez utóbbi egy hazugság, mert pontosan így tudnak sokáig hatalmon maradni arra érdemtelenek. A kiábrándultság érzését kínálják azoknak, akiknek ők nem szimpatikusak, és ezzel távol tartják őket (téged) a felelős állampolgári, szavazói magatartásról: a szavazástól. A politikától eltávolító ravasz módszereikkel a saját hatalmukat építik. Ha nem szavazol, ehhez asszisztálsz!
„Jobb programom van.” Országgyűlési választások 4 évente vannak. Biztos van ennél jobb program, de ha jól időzíted, hamar letudhatod, és jobb érzéssel fogsz a tükörbe nézni. Az a fél óra, amit a szavazással eltöltesz, jóérzéssel fog eltölteni, nem veszteséggel. Add meg a hazának, a közösségednek, az országnak, a demokráciának, amit vár tőled – a programjaidat pedig szervezd a szavazás utánra. Vannak, akik másokkal együtt mennek szavazni, és valódi ünnepként élik meg az eseményt. Ez számodra is egy opció.

Mobilizálj!

Küldj saját üzenetet, vagy használd sablonjainkat telefonos mobilizáló alkalmazásunkkal.

Letölthető/nyomtatható verzió: