Szerzői archívumok: aHang

Az egyes választásokon a jogosultak legalább egyharmada marad otthon. Ez több millió szavazót jelent, miközben számos esetben egy kis szavazói létszámnövekedés is megváltoztatta volna az eredményt. Azt, hogy valaki szavaz-e, befolyásolja, hogy a körülötte lévő emberek szavaznak-e. Ezért összeszedtünk néhány gyakorlati tanácsot azoknak, akik változást szeretnének a saját választókerületükben és az egész országban. Mit tehetsz? 1 Kezdd azzal, hogy összeállítasz egy listát azokról az emberekről, akiket már ismersz (például nézd végig a telefonos kontaktjaidat). Ezek lehetnek családtagok, barátok, szomszédok vagy bárki más, akivel rendszeresen érintkezel. Ne feltételezd, hogy mindenki, akit ismersz, szavazni fog. Az emberek elfoglaltak, és lehet, hogy nem olyan fontos nekik a szavazás, mint neked, azonban egy kis “rásegítéssel” épp miattad mennek majd el választani június 9-én. Érdemes eleve olyanokat keresni, akik szerinted vélhetően nem mennének el szavazni. 2 Ha elkészítetted a listádat, kezdd el megszólítani az embereket bármilyen csatornán keresztül, amin általában felveszed velük a kapcsolatot: személyesen, telefonon, sms-ben, WhatsAppon, e-mailben, vagy használhatod az aHang mobilizáló alkalmazását, amit a http://mozdulj.ahang.hu oldalon találsz. 3 A kiküldött üzenetekben a saját szavaidat használd. Megkérdezheted, hogy hallották-e, hogy június 9-én két választás lesz. Tervezik-e, hogy elmennek szavazni? Megkérdezheted, hogy hallották-e, hogy az idei európai parlamenti választások az új indulók miatt is kiegyenlítettebb

Ezen a hétvégén Vastól Szabolcsig az ország 40 csomópontján találkozhattok a helyi aHangos csapattal!A pultos akciókkal a választáson való részvétel fontosságára és a választási visszaélések formáira hívják fel a figyelmet. Ezek mellett népszerűsítik a https://valasztas.ahang.hu oldalt, ahol minden fontos információt és olyan kis, bárki által elvégezhető lépéseket, cselekvési lehetőségeket osztottunk meg, amelyek óriási hatást tudnak elérni a következő hetekben!

2014-ben és 2018-ban a választásra jogosultak egyharmada maradt otthon. Ez közel 2,5 millió magyar, akiknek a szavazatát nem hallgatták meg. Sok választókerületben olyan kicsi volt a választási különbség, hogy már egy kis szavazói létszámnövekedés is megváltoztathatta volna az eredményt. Azt, hogy valaki szavaz-e, befolyásolja, hogy a körülötte lévő emberek szavaznak-e. Ezért összeszedtünk néhány gyakorlati tanácsot azoknak, akik változást szeretnének a saját választókerületükben és az egész országban. Mit tehetsz? 1 Kezdd azzal, hogy összeállítasz egy listát azokról az emberekről, akiket már ismersz (például nézd végig a telefonos kontaktjaidat). Ezek lehetnek családtagok, barátok, szomszédok vagy bárki más, akivel rendszeresen érintkezel. Ne feltételezd, hogy mindenki, akit ismersz, szavazni fog. Az emberek elfoglaltak, és lehet, hogy nem olyan fontos nekik a szavazás, mint neked, azonban egy kis “rásegítéssel” épp miattad mennek majd el választani április 3-án. Érdemes eleve olyanokat keresni, akik szerinted vélhetően nem mennének el szavazni. 2 Ha elkészítetted a listádat, kezdd el megszólítani az embereket bármilyen csatornán keresztül, amin általában felveszed velük a kapcsolatot: személyesen, telefonon, sms-ben, WhatsAppon, e-mailben, vagy használhatod az aHang mobilizáló alkalmazását, amit a mozdulj.ahang.hu/valaszd-a-valasztast oldalon találsz. 3 A kiküldött üzenetekben a saját szavaidat használd. Megkérdezheted, hogy hallották-e, hogy április 3-án választás lesz. Tervezik-e, hogy elmennek szavazni? Megkérdezheted, hogy

Mindent megtudhatsz programunkról a tisztaszavazas.hu-oldalunkon Választás eredményét befolyásoló tényezők  Miért van lehetőség visszaélésekre a magyar választásokon?Léteznek olyan szabályok, amelyek veszélyeztetik a választás tisztaságát, ilyen pl. a manipulált választókerületi térkép (azaz a gerrymandering), vagy a külföldön szavazó magyarok diszkriminációja magyarországi lakcím megléte vagy hiánya alapján. Ide sorolható még a korlátlan kampányolás a mindenkori kormány oldalán, vagy a levélszavazás anomáliái, de a nemzetiségi választás diszfunkcionális szabályozása is.Ha szeretnél többet tudni azokról az intézményekről, szereplőkről, amelyek a választási visszaélések szereplői, olvasd el ezt az interjút a Political Capital választási szakértőjével! Választási visszaélések, csalások – Jogi keretek Számtalan választási visszaélés létezik, ezek között vannak bűncselekmények (például a szavazatvásárlás), vagy a választási törvény megsértése (például önkormányzati erőforrások felhasználása egy országgyűlési képviselőjelölt kampányában). Léteznek nem jogsértő, de etikailag kifogásolható gyakorlatok is (például a választások előtti időszakra időzített, mással nem indokolható jóléti szolgáltatások nyújtása).Példák visszaélési formákra: szavazatvásárlás (pl. láncszavazás), kényszerítés, zsarolás, különösen kiszolgáltatott választópolgárok esetében, személyes adatokkal való visszaélés, ajánlóív-másolás, idősotthonokban az idősek tudatos befolyásolása, mozgóurna igénylése más nevében, az adott személy akarata ellenére, a mozgóurnát igénylők tudatos befolyásolása, nemzetiségi névjegyzékbe vétel más nevében, akarata ellenére. Ha szeretnél a témáról még többet tudni, töltsd le információs füzeteinket: Visszaélések okai- jegyzet – Tiszta Szavazás ↓ (pdf) A választási csalásokról

Elindult az előválasztások egyik fő szervezőjének, az aHangnak a 2022-es április 3-i választásokra mozgósító közösségi kampánya.Az előválasztásokon civil ellenőrként működő, illetve az előválasztás informatikai keretrendszerét biztosító országos hálózat elindította országjáró kampányát, melynek részeként az ország számos pontján, összesen 20 településen, 40 pulttal hívják fel az emberek figyelmét a választások tétjére és fontosságára. Emellett a szavazatszámlálást szervező csoportok, a 20k22 és a Számoljuk Együtt Mozgalom visszajelzései alapján több mint 2000 aHangos aktivista regisztrált már szavazatszámlálónak, valamint több száz önkéntes segíti a Nyomtassteis! mozgalom munkáját.Ezzel párhuzamosan a mai naptól az aHang választásokkal kapcsolatos weboldala is elérhető az alábbi linken: Változás ’22 – aHang – Választás Ezen az oldalon több eszköz is rendelkezésére áll a politika iránt érdeklődőknek arra, hogy elősegítsék, hogy a lehető legnagyobb részvétel mellett valósuljanak meg az idei országgyűlési választások. Az online mozgósításhoz az aHang elkészített egy okostelefonon és tableten használható mobilizáló alkalmazást, amellyel néhány gombnyomással szavazásra buzdíthatjuk ismerőseinket. Emellett nagyon egyszerű és hasznos tippek is elérhetőek az oldalon a részvétel maximalizálásának érdekében. Ha valaki pedig nemcsak otthonról, hanem személyesen is részt venne a mozgósításban, annak több letölthető, nyomdakész anyag és számos gyors bekapcsolódási pont is rendelkezésére áll az oldalon.A konkrét, kézzelfogható eszközök mellett egy rövid nyilatkozatban a civil szervezet

5/5